Gyakorlatilag nulláról indult a vállalkozás egy békésszentandrási családi ház udvarán. Egy magtisztítóval kezdődött. Mindez mára már történelem a Dél-Alföld gazdaságait a kalászos vetőmagvak legszélesebb fajtaválasztékával ellátó, milliárdos árbevételt produkáló Vetőmag Kft. életében. E nagy ívet befutó vállalkozásról kérdeztük Gazsó János ügyvezető igazgatót.

Szakember és vállalkozó – ezzel a két fogalommal jellemezhetjük Gazsó Jánost. A rendszerváltás előtt agrárszakemberként tevékenykedett, ugyanakkor a vállalkozói szellem is megmutatkozott, hiszen már 1987-ben – amikor az első lehetőségek megnyíltak – családtagjaival létrehozott egy gmk-t.

– Korábban agrármérnökként dolgoztam a helyi Zalka Máté Tsz-ben, majd a Szegedi Gabonakutató Intézethez kerültem, s lettem az intézet szaktanácsadója. Ez a munka szinte meghatározta a későbbi életemet. Egyik oldalon megismerkedtem a növénynemesítéssel, a hazai fajtákkal, másik oldalon a dél-alföldi gazdaságokat járva, széles kapcsolatrendszert alakítottam ki a vetőmagot felhasználó termelőkkel. Ezekre az ismeretekre, illetve kapcsolatokra alapoztam, amikor elhatároztam, hogy saját vállalkozásba kezdek. 1987-ben 300 ezer forintért vásároltam egy magtisztítót, s a házunk udvarán, gmk formában megkezdtük a vetőmagtisztítást és forgalmazást. Ekkor még a kutatóintézet szaktanácsadója voltam, de a vállalkozásban, ha kellett, éjszaka, ünnepnap is zsákoltam, rakodtam. Egy év múlva megháromszoroztuk a befektetett tőkét, aztán – érdekes módon – folyamatosan minden évben megháromszoroztuk az árbevételt. Ma már 3-4 ezer tonna vetőmagot forgalmazunk, s az árbevételünk egymilliárd forint körül alakul.

Bár láthatunk hasonló példákat, igen ritka az ilyen egyenletes, gyors növekedés. Ennek mozgatóiról kérdeztük az ügyvezetőt. Minek tudható be ez a tempós indulás?

– Egyrészt megkezdődött a téeszek hanyatlása. A vetőmagot felhasználó gazdaságok jobban bíztak a magáncégekben, mint a szövetkezeti, vagy állami gazdaságokban. Ne felejtsük, hogy a gmk, mint vállalkozás teljes anyagi felelősséggel tartozott a tevékenységéért. Ez nagy változás volt akkor. Mivel ilyen szépen növekedett az árbevételünk, s nyereségünk is volt, 1993-ban bankhitellel sikerült megvásárolni a Szarvasi Állami Tangazdaság Kákai Majorját. Ez a major 6-8 épületből állt, s szárító és vetőmagtisztító üzem is tartozott hozzá. Nagy lépés volt a vállalkozás életében, ekkor teljesedett ki a vetőmagtermelés és a termeltetés is. Hozzátartozik, hogy a mi kétmillió forintunk kevés volt a vásárláshoz. Nagy segítséget jelentett a finanszírozó takarékszövetkezet és az OTP Bank hitele. Mindkét pénzintézet előnye, hogy helyben vannak, ismernek minket, gazdasági helyzetünket, de ami talán ennél is fontosabb, hittek, bíztak bennünk. A hitelfedezet pótlásaként igénybe vettük az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány készfizető kezességét. Ekkorra már megfelelő földterülettel is rendelkeztünk, mert nekem mindig az volt a stratégiám, hogy először földet, utána telephelyet vegyünk, majd ezután vásároljunk gépeket. Most utólag azt mondhatom, hogy bevált ez a stratégia. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy nincs lehangolóbb, mint amikor azt látja az ember, hogy valaki nagy gépeket vásárol, s közben nincs kihasználva a kapacitásuk.

Tehát, az alap a föld. A vállalkozás tervszerűen törekedett a földterület növelésére. Erről a következőket mondta Gazsó János.

– Kárpótlás révén – alanyi jogon, illetve vásárlással – jutottunk 300 hektár földhöz, amely mellé újabbakat vásárolva ma már 2400 hektáron gazdálkodunk, s mellette 400 hektáron termeltetünk vetőmagot. A földterület kialakítása után – stratégiánknak megfelelően – került sor jelentősebb technikai fejlesztésre, illetve gépvásárlásokra. A pénzintézetek hozzáállásának és az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány szolgáltatásinak is köszönhető, hogy az elmúlt húsz évben 15 jelentős, tízmillió forintot meghaladó beruházást valósíthattunk meg. Legjelentősebb a 2004-ben ötvenmilliós beruházásként létesített új vetőmagüzem és a tavaly épült 50 millió forintos új szárító. A legnagyobb beruházások mögött az OTP Bank finanszírozása és alapítványi kezesség állt. Most már kialakult az ideális üzemméret, s elértük a megfelelő technikai színvonalat. Ez azt jelenti, hogy a Dél-Alföldön meghatározóak vagyunk a kalászos vetőmagvak piacán, és az országos vetőmagpiacon is számottevő a részesedésünk az őszi búza, őszi árpa, tavaszi árpa, rozs, tritikálé, zab, tavaszi zab forgalmazásában, Emellett természetesen árutermelést is folytatunk, étkezési napraforgót, fénymagot, lucernát termelünk. Mindezt 30 fő átlagos állományi létszámmal oldjuk meg.

Talán Gazsó János kutatóintézeti szaktanácsadó múltjának is szerepe van abban, hogy szinte csak magyar nemesítésű fajtákat forgalmaz a cég.

– Én a hazai fajták elkötelezett híve vagyok – mondja. – Vallom, hogy a magyar éghajlat alatt, a hazai termőföldben és a magyar kutatók által felhalmozott tudással nemesített növények jobban bírják a hazai körülményeket. Egyszerűen „itthon” vannak. Arról már nem is beszélve, hogy ha magyar vetőmagot vásárolunk, akkor a hazai kutatóintézetek szellemi munkáját támogatjuk. Az eredményeik semmivel sem kisebbek a külföldiekénél. Ezért én állandó kapcsolatban vagyok, a szegedi, a martonvásári, a kompolti intézetekkel, folyamatosan kínálom a fajtáikat. Azt kétségtelenül meg kell állapítani, hogy az utóbbi években némiképp gyengültek a biológiai alapok, elérkezett a megújítás ideje. Gondolom, hogy tevékenységemmel én is hozzájárulok ahhoz, hogy ez a megújulás elkezdődjön. Most, amikor a külföldi vetőmagcégek igen agresszív fajtapolitikát és kereskedelmi politikát folytatnak, nekünk össze kell fognunk, hogy legalább azt, ami magyar kézben van, megtartsuk. Tanulva a külföldiektől, a hazai fajtatulajdonosoknak több figyelmet és pénzt kellene fordítaniuk a marketingre, hiszen ma már nem elég kiváló fajtát előállítani, meg is kell ismertetni, sőt a reklámtól sem kell idegenkedni. Ez pedig csak a vertikum szereplőinek összefogásával érhető el. Én bízom a magyar fajtákban és bízom az összefogásban is. Mint látjuk, a hibrid vetőmag piacon gyilkos harc folyik, a nagy tőkeerős nemzetközi cégek uralják a piacot, ezért mi kukorica, napraforgó, repce vetőmagot nem forgalmazunk. Tanulni kell a módszereikből, s erős marketing eszközökkel meg kell tartani a hazai kalászos vetőmag piacot.

A kérdés az, hogy megtartható-e a piac, vajon a végfelhasználók, vagyis a gazdák is érzik-e a jelentőségét. Gazsó János optimista.

– Itt a dél-alföldi térségben sokan vetnek hazai fajtákat, mondhatom, meghatározó az arányuk. Azért, mert a hazai fajtákban még soha nem csalódtak. Ennek titka a korábban említett hazai nemesítésben, klímában rejlik. A vállalkozás pedig éppen a versenyben maradás miatt igyekszik mindenkit a legteljesebben kiszolgálni. Például, mi tartjuk a legnagyobb fajtaválasztékot. Őszi kalászosokból 27 fajta található. Lehet, hogy kevesebb is elegendő lenne, de – éppen az előzőekben említett marketing okán – fontos, hogy a termelő tudja: bármilyen hazai fajtát keres, itt megtalálja. Például felkaroltuk, s a specialitásunk lett a tavaszi zab, amiből tudtommal mi látjuk el az országot. A kiszolgálás módjában is alkalmazkodunk az igényekhez. A forgalom 30%-át teszi ki a kistermelők közvetlen vásárlása, másik harmadát a gazdaságok veszik meg, és ugyancsak egyharmad a nagykereskedelmi forgalmazás. Ezt a szerkezetet igyekszünk fenntartani, aminek persze ára van, hiszen úgy kell raktározni, hogy ha például a kistermelő a vetés előtt, az utolsó napokban kér valamilyen fajtát, akkor is ki tudjuk szolgálni. Ez természetesen némi túlkészletezést is feltételez, de vállalnunk kell. A mi hírnevünket az adja, hogy itt minden fajtát megtalál a termelő. Ehhez 24 év kemény munkája kellet, amiből nem engedhetünk.

Ezek után nem meglepő, hogy Gazsó János fontosnak tarja a társadalmi felelősségvállalást. Ő maga több évig önkormányzati képviselő volt, s helyi civil szervezeteket támogat. Mert azt vallja, hogy a gazdasági tevékenységen túl, a hitelességhez ez is hozzátartozik. Ezt is elismerték, amikor a Vetőmag Kft 1996-ban megkapta a Kiváló Vállalkozás címet, s Gazsó János 2009-ben az Év Vállalkozója lett.

Legutóbb egy újfajta túró rudival lepte meg a szakmai közönséget és a fogyasztókat a kapuvári Cserpes Sajtműhely. Megszoktuk már, hogy szinte programszerűen időről-időre új termékekkel lép a piacra a vállalkozás. Mondhatjuk, hogy a folyamatos megújulás, az innováció lett az egykori kis családi vállalkozás motorja. Mára már milliárdos forgalmú céggé nőtte ki magát, amely országos ismertségre tett szert kiváló minőségű, csak természetes összetevőket tartalmazó tejtermékeivel, elsősorban sajtjaival.

A kezdeti idők szinte kikényszerítették azt az új szemléletet, amelyről így beszélt Cserpes István a vállalkozás vezetője.

– 1992-ben az első tejválság idején indítottam a vállalkozást. Akkor kezdték a termelők megtapasztalni, hogy vége van a régi világnak, amikor a hosszú távú szerződések alapján minden tejet felvásároltak a tejüzemek, s a fölösleget pedig – ha kellett – az állami intervenció finanszírozta. Akkor voltak a tüntetések, akkor borogatták ki a gazdák először a tejet. Pontosan tudtam, hogy új világ jön, valami mást kell kezdeni. Ekkor – a tejválság kellős közepén – határoztam el egy kis tejüzem létesítését. Bizonyára sokan elnézően mosolyogtak, hogy mit akarok én, amikor mindenki menekül a tejtől. De két dolgot tudtam. Egyik, hogy itt vannak köröttünk a tejtermelő gazdák, akik nem tudnak mit kezdeni a tejjel, a másik, hogy a piacon csak a közepes minőségű, nagyüzemi tömegtermékek találhatók. Van egy piaci rés, amit meg lehet célozni. Hiányzik a tisztán természetes anyagokat tartalmazó, régi ízeket idéző tejföl, tejszín, túró és nincsenek kézi készítésű igényes sajtok sem. Az igazi áttörést a ricotta túró hozta. Addig szinte nem is gyártották az országban, mert az ehhez szükséges savót a nagyobb üzemek porították, a kicsik pedig takarmányként eladták az állattartóknak. Így sikerült egy napi öt tonna ricotta túrót felvevő piacot kiépítenünk. Ez már stabilitást adott a vállalkozásnak. Kellett is, mert induláskor 1,2 millió forint hitelt kaptam a takarékszövetkezettől, ami akkor nagy pénz volt és még nagyobb csoda, hogy egyáltalán megkaptam, mert a nagy bankok szóba sem álltak a magamfajta, új utakat kereső vállalkozókkal. Szerencse, hogy a takarékszövetkezet ismeri a helybeli vállalkozókat, s mondhatom, hogy együtt izgultak a vállalkozás sikeréért. Ez abban is megmutatkozott, hogy ha később forgóeszköz hiteleket kellett felvennem, s gondok voltak a törlesztéssel, rendkívül rugalmasan, segítőkészen kezelték az ügyet. Szóval így kezdődött: máshol leselejtezett gépekkel, 21%-os kamattal, jelzáloggal a házunkon.

– Hogyan sikerült betörni a piacra?

– Újítani kellett az értékesítés rendszerén is. A nagy áruházláncok csak a sokáig eltartható tömegtermékeket forgalmazzák. Ez az út a kézművességre alapozott, minőséget kínáló műhely számára járhatatlan, így aztán maradt a saját értékesítés. Először csak innen a „háztól” éttermeknek, iskoláknak szállítottunk, aztán jött a saját bolt, majd az értékesítő bolthálózat és az igazán innovatív ötlet, a kínáló autó. A „boci, boci tarkát” éneklő, nyitható oldalú, hűtőpulttal felszerelt kis teherautót villámgyorsan megkedvelték a vásárlók. Az első furgont hamarosan követte a második, a harmadik, s ma már hat járja az országot. Ha nem törekszünk arra, hogy mind a gyártásban, mind az értékesítésben új módszereket valósítsunk meg, nem tudott volna a vállalkozás növekedni. Ettől függ, hogy egy kicsi vállalkozás el tud-e szakadni a „kofa” szinttől. Ez a „kofa” szint nem negatív minősítés, csupán azt jelzi, hogy ezen a szinten a mennyiség, a minőség, a választék erősen behatárolt. A korlátozó határokat szabadítja fel az olyan innováció, amely eredményeként javul a minőség és így nő a mennyiség is.

Amint az előzőekből is kiderül, a tejes kisvállalkozásnál éltek az innovatív fejlesztés lehetőségével, viszont – szemben sok más céggel – nem a munkaerő csökkentését szolgálták a fejlesztések. Erről így beszélt Cserpes István:

– Lehet, hogy furcsa lesz, amit most mondok. Nálunk az innovációra, a technikai, technológiai újításra nem azért van szükség, hogy kevesebb munkaerőt alkalmazzunk. Nem azért veszek új gépet, hogy tíz emberrel kevesebben dolgozzanak, hanem azért, hogy egy-egy termékből nem csak többet, hanem jobbat készítsek. Vallom, hogy a kisvállalkozóknak elsősorban nem a mennyiségi növekedésre kell koncentrálniuk, hanem a termék minőségére. Ez a mi előnyünk a nagyokkal szemben, és ami nem elhanyagolható, munkát adunk a környezetünkben élő embereknek.

Az innováció sok esetben a költségek csökkentését jelenti. Ilyen a legutóbbi döntésük, amikor elhatározták, hogy biomasszával fűtenek.

– Roppant egyszerű a képlet – mondja Cserpes István – ha itt a településen keletkezik annyi hulladék, amit elégetve elláthatjuk hőenergiával az üzemet, sőt fűteni is lehet, akkor használjuk ki ezt a lehetőséget. Vettünk egy 1,2 megawattos kazánt, és meghirdettük a városban, hogy bárki, aki nem tud mit kezdeni a papírhulladékkal, nyesedékkel, kerti lombbal, vagy bármilyen hulladékkal, ami elégethető, hozza be nyugodtan, s mi eltüzeljük. Hozták is, végül már annyit, hogy fel kellett venni egy embert, aki a tűzrevalót rendezi, kötegeli, máskülönben mozdulni sem tudnánk az udvaron. És nem utolsó sorban vásárlókat is szereztünk: ha már hoznak tüzelőt, vásárolnak a boltunkban sajtot, tejfölt, joghurtot, vagy éppen túró rudit. Ők is jól járnak, velünk is jót tesznek.

– Indultak-e pályázaton, használtak-e fel támogatást?

– Az üzem létesítésekor a beruházáshoz kaptunk támogatást. A közelmúltban pedig a biomassza hasznosítására kiírt pályázaton nyertünk külső forrást a kazánnal és a fűtőrendszerrel kapcsolatos fejlesztésekre. Mindez valamilyen innovatív fejlesztéshez kapcsolódott, ám különösen hasznos lett volna, ha az új termékek fejlesztését szolgáló támogatáshoz is hozzájuthattunk volna. Most lehetőség nyílik erre, s szeretnénk részt venni a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében meghirdetett egyik pályázaton.

Az agrár kis- és középvállalkozásoknak talán ez utóbbi okozza a legtöbb gondot. Sajnos jellemző, hogy az árut megtermelik, de nem tudják, hogy ki, mikor és mennyiért veszi meg tőlük. Természetes törekvés tehát, hogy igyekeznek tőkeerős, biztos partnert találni, ha tudnak. Korábban a nagy élelmiszerláncokban látták a lehetőséget, aztán rá kellett jönniük, hogy egy-egy vállalkozás egyedül nehezen tudja kiszolgálni a nagy láncok igényeit – nagy mennyiségű, egységes áru stb. – kielégíteni. De aki bejutott sem örülhetett maradéktalanul, mert sokszor találta szembe magát a nagy láncok diktátumaival. A termelői összefogás hiányzik, s olyan kisebb szakboltok is csak kis számban léteznek, ahol speciális termékeket lehet eladni. Maradtak tehát a sajátos utak, egyéni megoldások. Ezúttal ezek közül mutatunk be egyet.

A környéken mindenki ismeri ifj. Gulyás János felgyői vállalkozót, a termékeit is sokan kedvelik az országban. A húsüzemből kikerülő kolbász, szalámi, sonka éppúgy ott van a környékbeli kis boltokban, mint a nagyobb városokban, vagy a Cora áruházakban, de nem hiányoznak a speciális készítményei a főváros drágább éttermeiből sem, mint ahogyan a régió településeinek iskolai menzáin is a Gulyás-féle húsüzemből kikerülő alapanyagokból főznek. A siker egyik titka a sokirányú értesítés. A szülői hagyományokat folytatta ifj. Gulyás János amikor átvette a húsüzem vezetését.

– Elsősorban hagyományos alföldi füstölt húskészítményeket gyártunk – mondja ifj. Gulyás János, – a helyi ízeket varázsoljuk elő. Ismert és kedvelt termékeink a különféle érlelt vastag kolbászok, szárazkolbászok, füstölt sonkák, amelyek mind-mind hagyományos technológiával készülnek, nem tartalmaznak mást, mint húst, sót és fűszereket. De vannak egyedi termékeink is. Ilyen például az a töltött sertéstoka, amelyet egy színvonalas fővárosi étteremnek készítünk, azzal a kikötéssel, hogy másnak nem szállíthatunk belőle. Ugyanígy specialitásunk a tepertős májas, amely zsírban sütött tepertő felhasználásával készül. Hogy lássuk a különbséget: a nagyobb üzemekben préselik a tepertőt. Azt hiszem, hogy nem kell külön hangsúlyoznom, hogy nagy sikere van a különféle mangalicatermékeknek. Külön öröm számomra, hogy Dobos Attila, a táborfalvi Íz-múzeum tulajdonosa tőlünk szerzi be az alapanyagot. A Cora áruházakban az Íz és Hagyomány polcokon találhatók népszerű termékeink.

– Az értékesítés megszervezése nem volt könnyű – folytatja vendéglátónk. Mint mindenki, a nagy áruházláncok betelepedésekor abban gondolkoztam, hogy folyamatosan beszállítok, s akkor lényegében minden nagyobb gondom megoldódik. Aztán láttam, hogy ez nem éppen a kis és közepes vállalkozások világa. Úgy működik, hogy a nagy szakosított telepeken tíz-, vagy százezres nagyságrendben hizlalják a sertést, onnan szállítják a nagy vágóhidakra, majd darabolva a húsüzemekbe, ahol folyamatosan nagy mennyiségű tömegterméket állítanak elő, s azt szállítják az élelmiszerláncokba. Ez is egy járható út, ha a kisebb vállalkozások mondjuk értékesítő szövetkezetet hoznak létre, de hát ennek még a csirája sem volt meg, ma sem nagyon van.

– Szerintem tévedés, hogy mindenkinek a nagy áruházakba kell szállítania, különben tönkremegy – jelenti ki ifj. Gulyás János, miközben mustrálgatjuk termékeit. Sőt mondhatom azt is, hogy más értékesítési utakon nagyobb árrést tudunk realizálni az egységnyi terméken, igaz a munka is lényegesen több. Először a környező településekre szállítottunk a boltokba, majd a néhány városba, és végül Budapesten is megjelentünk áruinkkal. Természetesen, aki ebből gyors hasznot remél, téved. Fokozatosan kialakult egy stabil vásárlói kör, amelyik később már keresi a mi márkánkat, és termékeinkért hajlandó többet is fizetni az átlagnál, mert kézi munkával készült, s 10-70 napi érlelelés után kerül a boltokba. A Cora – talán francia kötődése miatt – felismerte a hagyományos vidéki ízek jelentőségét, s elindította az Íz és Hagyomány programot. No, ebbe már beleillett a mi tevékenységünk, hiszen nem kell folyamatosan nagy mennyiségeket szállítani. Így ismerte meg – és egyre inkább keresi – a Cora vásárlóközönsége is a termékeinket.

– Mint mondta, a piacépítés kezdetén nem várható, hogy azonnal nyereséges legyen a tevékenység. Hogyan tudta finanszírozni ezt az időszakot? Egyáltalán mi jöhetett számításba? – kérdezzük beszélgetőpartnerünket.

– Egyrészt hitel. Természetesen ezzel a lehetőséggel is éltem, és élni kell. De ahhoz, hogy a vállalkozás életben maradjon, folyamatos árbevételre van szükség. Olyan értékesítési lehetőségre, amely nap, mint nap hozza a pénzt. Egy olyan húsipari vállalkozásnál, mint a miénk, a fő termékek csak a feldolgozott hús kisebb részéből készülnek, ott marad a többi. Azok egy része tőkehúsként kerül a boltokba, s komoly stabilitást ad a vállalkozásnak a tömegétkeztetés, iskolai menzák, önkormányzati szociális étkeztetés stb. Mi összesen 30 ezer főt ellátó konyhák alapanyagát szállítjuk. Nyomatékosan kiemelném, hogy ez is lehetőség, ez is egy helyi piac, aminek szerintem megnő a jelentősége a következő években. Nem biztos, hogy a Metróból kell vásárolni a falvakban működő nagy konyhák alapanyagát. Sok vállalkozó elképzeléseiből hiányoznak ezek a kisebb helyi piacok. Ezen is változtatnunk kell.

A kárpótlás új helyzetet teremtett az erdőgazdaságokban. Többségében néhány hektáros erdőtulajdonok jöttek létre, amelyeknek – az erdő jellegéből adódóan – meg kellett oldani a szakszerű kezelését. A sok tulajdonosi érdeket különféle integrációk próbálják összefogni. Célirányos szervezetek jöttek létre a szakszerű erdőművelésre és egyéb szolgáltatásokra. Mivel nem nagypénzű emberek létesítették ezeket a gazdasági alakulatokat, azonban szervezetileg, technikailag fejlődniük kell, a gazdálkodásukban igen nagy szerepet kapnak a különféle pályázatok, hitelek, s a hitelekhez kapcsolódó garanciák. Az alábbiakban az egyik ilyen szervezettel, a szentgáli székhelyű Ihartű 2000 Erdészeti és Faipari Kft-vel ismerkedhetünk meg, ahol például nagyon sokat segített a Gazdahitel – Gazdakártya pénzügyi konstrukció.

A Bakony erdei legendásak, költők énekelték meg a rengeteget, ahol bárki elbújhat a világ elől. Városi emberek vásárolnak itt házakat. Az egyik oldal valóban a legenda, egy életérzés, csend pihenés, kikapcsolódás. A másik viszont a gazdasági valóság: erdőfenntartás, fakitermelés, értékesítés, bevétel, kiadás, hitel, beruházás. Az erdő csendjében és a gazdasági valóságban is otthon van Bodor Károly, a szentgáli székhelyű Ihartű 2000 Kft ügyvezetője, akit most az erdőgazdálkodás gazdasági oldaláról kérdeztünk. Először is arra kértük, hogy mutassa be a vállalkozást.

– 2000-ben indult az úgynevezett integrátori támogatás a magán erdőgazdálkodás szakirányítási tevékenységeinek segítésére. Mi – ennek megfelelően – a magán erdőtulajdonosok területeinek szakmai irányítására, illetve az ezzel kapcsolatos szolgáltatások nyújtására hoztuk létre a céget. Akkor 400 hektár saját jogon kezelt erdőterületre és további 200 hektár kapcsolódó úgynevezett szakirányítási területre volt szükség az induláshoz. Ez volt a belépési penzum. Mi is ennyivel kezdtük. Jellemzően ma már többszörösére nőtt az általunk átfogott terület: 800 hektár közelében van a saját jogon kezelt területünk, s 2800 hektár a szakirányított terület. Ezen a 3600 hektáron az összes erdészeti probléma megoldása a tervezéstől a képviseleten keresztül, a telepítésig, a fakitermelésig, és a folyamatos szaktanácsadás is a mi feladatunk.

Az ügyvezető elmondta, hogy tevékenységüket az erdőtörvényre támaszkodó szabályozás fogja keretbe. A törvény betartásáért a szakszemélyzet felel. Számos esetben viszont az erdőtulajdonos maga dönt. Olyan kérdésekben, mint például a fa eladása, vagy az, hogy kivel vágatja ki a fát, vagy honnan vásárol csemetét. Ám a kft az ilyen feladatok megoldására is felkészült, hiszen az erdőtulajdonosok többsége a társaságra bízza az erdővel, a feldolgozással kapcsolatos összes tevékenység elvégzését.

Arról, hogy ez mekkora volumenű feladatot jelent, az ügyvezető a következőket mondta:

– Jelenleg összesen több ezer hektár erdőterület gondja a mienk. Tavaly az árbevétel 280 millió forint körül volt, amelynek nagy részét az erdészeti szolgáltatás, az anyagértékesítés és a kereskedelem teszi ki. Amikor a kft elkezdte tevékenységét az összes eszközünk két terepjáró autó volt. Érthető, hogy megalakulásunktól a beruházásokat tartottuk a legfontosabbnak, hiszen eszközök nélkül nem lehet ellátni az erdészeti munkákat. Ezért minden esetben gépek beszerzésére vettünk fel hiteleket. A folyamatos kisebb beszerzések mellett, az első nagyobb beruházási akciónkat 2004-2005-ben hajtottuk végre. Ennek köszönhetően ma már négy terepjárónk van, de vásároltunk még feldolgozó gépeket, egy-egy hagyományos és rönkvágó szalagfűrészt, párhuzamfűrészt, tűzifa feldolgozó gépeket és csomagológépet is.

– 2008-ban vágtunk bele egy újabb nagyméretű beruházásba – mondja Bodor Károly. Vásároltunk egy úgynevezett Valmet 83.3-as típusú közelítő eszközt. Ez egy olyan gép, amely a kitermelt fát az erdőben megemelt keréken szállítja. Kíméletes megoldás, nem vonszolják a rönköt kötéllel, meg különböző durva, környezet romboló eszközökkel. A gép egy markoló fejjel fogja meg a kivágott rönköt, s felrakja a rakodó részébe, így gyűjti, szállítja a fát. 278 ezer euróért vásároltuk, s igénybe vettük hozzá az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program erdészeti géptámogatását is.

Bodor Károly ügyvezető a prospektusok képein mutatja a gép működési elvét. Ezeket látva kiderül, hogy a szóban forgó gépet a vastagabb törzsű faállományokhoz tervezték, ott gyorsan tud rakodni. De sok esetben vékony törzsű fás területeken kell dolgozni, akkor már más a helyzet.

– Ha vékony állományban tevékenykedünk – magyarázza az ügyvezető – akkor 15-20 méteres körben három méteres darabok fekszenek, amelyeket kézzel mozgatni nehéz, a nagy gép pedig nincs kihasználva. Elsősorban erdőritkításnál, fenyveseknél adódik ez a probléma. Ezért kellett egy újabb gép is, amely kivágja és felrakodja a vékonyabb fákat is. Az új eszköz lényegében a már meglevő gép úgynevezett előtétgépe. A két szerkezet kiegészíti egymást, egységet alkot. A Valmet 911 63 típusú előtétgép azonban nagyon drága eszköz, az ára 440 ezer euró körüli. – Sikerült a válság miatt szereznünk egy viszonylag fiatal használt gépet: ötéves, 4000 üzemórával, és 200 ezer eurót kértek érte – folytatja Bodor Károly. Ha jól tudom, Magyarországon összesen öt hasonló gép üzemel, de egyik sem ilyen korszerű, mint a mienk, nyugodtan mondhatom, hogy a világ élvonalát jelenti. Olyan pénzügyi-üzleti megoldást alakítottunk ki, amely szerint a gép magyarországi forgalmazója műszakilag felújította a gépet, s egyúttal megfinanszírozta az ügyletet. Mi pedig a lízinghez hasonló konstrukcióban béreljük tőle, s a bérlet végén a gép a mienk lesz. Természetesen ennek az üzleti megoldásnak is akadtak előzetes költségei, amelyeket valamilyen módon finanszírozni kellett.

A kezelendő pénzügyi helyzet hátterét a következőkben világította meg Bodor Károly:

– Az egyik legnagyobb problémánk, hogy a cég – hasonlóan a többi erdészeti vállalkozáshoz – alapvetően forgóeszköz hiányos. Nagy forgalmuk van a fatermékekből, a fa 95 százalékban háztartási faként exportra kerül. Az itthon felmerülő kiadásaink áfa tartalma negyedévente igényelhető vissza, ezért az adóhivatali átfutás miatt közel félévnyi áfát kell előfinanszíroznunk. Nyilvánvalóan a tulajdonosokat ki kell fizetni, és persze a dolgozókat is. Ezért, amikor a gépet meg akartuk venni, gyorsan kellett a hitel. Már évek óta kerestük ezt a gépet, nem számítottunk rá, hogy hirtelen jön egy ilyen jó ajánlat. Az ügylet financiális oldalát is gyorsan meg kellett tehát oldani.

Ekkor jött a segítség a Gazdahitel – Gazdakártya formájában. A helyi Szentgál és Vidéke Takarékszövetkezet ajánlotta ezt a konstrukciót, amit az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány garantál. Kapóra jött a Gazdahitel, amely segítségével 10 millió forinthoz jutottunk hozzá. Nagy előnye, hogy egyszerű és gyors volt a hitelügyintézés, és két évre lehet igénybe venni, szemben a folyószámlahitellel, amit évente meg kell újítani, és aminek költségei is vannak. Nagy segítség volt, mert tudtunk élni a hirtelen jött lehetőséggel. Mint ahogyan a mondás tartja: duplán ad, aki gyorsan ad. Ennek köszönhető, hogy most nálunk van Európa egyik legkorszerűbb technikája.

Természetesen nem lehet megállni, továbbra is fejleszteni kell, ezért amint Bodor Károly ügyvezető elmondta az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program erdészeti géptámogatás kiírásában újabb eszközök megvásárlásának támogatására pályáznak.

Kertészmérnök, közgazdász és elsősorban vállalkozó az a huszonéves lány, aki édesapja korai halála óta vezeti a családi vállalkozást. Fiatal vállalkozó, vetőmagtermeléssel, termeltetéssel és kereskedelemmel foglalkozik. Mind e mellett a fiatal agrárvállalkozókat tömörítő Agrya Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének társelnökévé választották társai, a mai ifjú gazdák, a holnap mezőgazdaságát meghatározó nemzedék. Ő Kesjár Kamilla, a család nevét is őrző Kesjárflóra Kft ügyvezetője.

Szolnokon közvetlenül a Tisza-parton, az egykori gátőrház helyén a tájba simulva találtunk a telephelyre, amely egy új nagy csarnokból, raktárból és a kis irodaházból áll. A rendezett, gondozott telepre lépve az embernek az az első gondolata, hogy ennek a telepnek van gazdája. A gazda – csinos fiatal lány – így beszélt a kezdetekről.

– A mezőgazdaság – húgommal együtt – mindkettőnk gyerekkorát meghatározta. Apukám a Vetőmag Vállalatnál kezdett dolgozni itt Szolnokon. Amikor lehetőség nyílt arra, hogy nekünk is legyen háztájink, párezer négyzetméteren kezdtünk intenzíven gazdálkodni, főleg virág vetőmagot termelni. Gyerekkoromban – emlékszem – termeltünk őszi rózsa vetőmagot, ami kifejezetten kézi munkaigényes tevékenység volt. Akkor ez sokat számított, mert például, egy évi termésből elmehetett a család nyaralni. Fogalmazhatok úgy is, hogy nagyon nagy hozzáadott értéket állítottunk elő.

A nyolcvanas években, amikor bejöttek a holland multi cégek, és a Vetőmag Vállalat kapcsolatot létesített velük, mi is kezdtünk hagyma és hibridhagyma vetőmagot előállítani. Apa otthon a régi garázsban kialakított egy kis üzemet, persze egyszerűt, kis tisztítógéppel, régi kalmárrostával stb. Nekünk, gyerekeknek abból volt a zsebpénzünk, hogy a rostaaljat fehér pelenkára terítettük, s még kiválogattuk azt a hagymamagot, amit benne hagyott a gép. Ez jó ránevelés volt, mert nem utáltuk meg a mezőgazdaságot. Nem kapálni vittek bennünket a tűző napra. Különben biztos, hogy mind a ketten megutáljuk. Voltak „lányosabb” feladatok, azokat kellett ellátnunk. Közben apa vitt magával bennünket, láttuk, hogy ki mit csinál. Ötévesen már felismertük a hagyma peronoszpórát, annyit láttuk.

Az indíttatás tehát megvolt, amit édesapjának köszönhetett Kesjár Kamilla. Még szinte gyerek volt, amikor az édesapja önálló vállalkozásba kezdett.

– A rendszerváltás után, 1992-ben – apa úgy döntött – mondja az ügyvezető – hogy céget alapít, kizárólag zöldség vetőmag szaporításra. Béreltünk területet, és elkezdtünk gazdálkodni. Szépen, egyenletesen fejlődött a cég. Alig hogy befejeztem az egyetemet édesapám – a semmiből céget építő, túlhajszolt ember – szívinfarktus kapott, s az irodában meghalt. Rám maradt a vállalkozás irányítása. Folyamatosan nőtt a termelés, kinőttük a korábbi telephelyeket. Most ezen az új telephelyen felépítettünk egy nagy csarnokot is. Ebben van a kiszerelő üzem, a raktár, az előkészítő, itt már elférünk. Időközben kizárólagos forgalmazói lettünk egy cseh cégnek. Mikor még nem voltunk az EU tagja, minden fajtát be kellett a hazai minőségvizsgáló intézménybe jelenteni, ahol eldöntötték, hogy megfelel-e a magyar előírásoknak. Ma már – lévén létezik uniós fajtalista – elegendő, ha a cseh partner otthon bejelenti a fajtát, s mi már forgalmazhatjuk is. Most a helyi bejelentés, illetve engedélyezés Szerbiában érdekes számunkra, mert a cseh céget mi képviseljük a Balkánon. Kizárólagosságot kaptunk Szerbiára, Boszniára, Koszovóra és Belorussziára.

– Termelnek, vagy termeltetnek?

– Három fő vonulata van a tevékenységünknek. Az első nyilván a saját termelés, a második a szerződéses termeltetés, szigorú technológiai előírásokkal, a harmadik a kereskedelem. A kereskedelem kettéoszlik, egyrészt a cseh fajtákat profi termelőknek értékesítjük, másrészt az egyéb fajták vetőmagjaival, amelyeket mi termelünk, vagy termeltetünk, az EU területén kereskedünk. Lényegében nagykereskedők vagyunk. Azonnal szállítunk, ha a holland partnerünknek egy fél kamion borsó, az olasz cégnek húsz zsák répamag, vagy mondjuk egy német cégnek két zsák retekmag szükséges. A saját és a szerződéses termőterület évi négyszáz hektár körül van. Attól függ a terület mérete, hogy a vetésforgó miként jön ki, és milyen vetőmag iránt érdeklődnek. Most – mivel tavaly nagyon gyenge termés volt – erősödik a borsó iránti kereslet, tehát nagyobb területen kell egy viszonylag kisebb hozzáadott értékű terméket előállítani – jelzi a változó igényeket az ügyvezető.

Nagy gyakorlat kell ahhoz, hogy pontosan „bemérje” a következő évet a vállalkozó. Hogy miként néz ki ez a gyakorlatban, Kesjár Kamilla a következőkben mutatta be.

– A legegyszerűbb, amit leszerződünk a külföldiekkel. Van egy termeltetési szerződés és van egy fix árunk. A többi árut már nehezebb termelni, s eladni. Az ember figyeli a globális piacot: hol, mit termelnek, vagy mit nem termelnek, miből van túlkínálat, mi az, aminek termelésére a mi éghajlatunk az alkalmasabb, és a mi termelőinknek milyenek technológiai feltételeik. Sajnos fogyóban vannak a kettő-öt-tíz hektáros hazai kistermelők, akik több kézimunkával intenzívebben tudnának virág-, vagy gyógynövénymagot előállítani. Egyre több a nagytermelő, akik azt mondják, hogy bármit termelnek, de minimum ötven hektáron. Nehéz velük megértetni, hogy a vetőmagtermelésben mások méretek. Ötven hektáron termelt retekmaggal nem Európát, hanem egész Ázsiát be lehetne vetni. A nagyüzem itt nem ötven hektár. Az igény egyébként évről-évre változik. Mindig vannak felkapottabb fajták.

– Kik a vásárlóik?- kérdeztem az ügyvezetőt.

A legnagyobb a cseh cég – mondta Kesjár Kamilla. – Olyan kooperációs kapcsolatban vagyunk, hogy nem csak mi veszünk tőlük vetőmagot, hanem mi termeljük a fajtáit. E mellett elsősorban holland, német és olasz cégek a vásárlóink. Hazai piacon pedig azok a cégek, amelyek hobbi, illetve kiskerti termeléshez kistasakos formában árusítják a vetőmagot. Hozzájuk beszállítunk, mint nagykereskedők.

Lévén szó egyenletesen fejlődő, stabil cégről, az emberben önkéntelenül is felvetődik a kérdés, hogy mindezt milyen támogatással, illetve hitelek igénybevételével érik. Az válasz igencsak érdekes.

– Mi a nulláról indultunk- ecseteli a helyzetet Kesjár Kamilla. – Akkor még nem voltak támogatások, hitelek, s nem volt felhalmozott családi vagyonunk sem. Először kicsiben csináltuk, annak a hasznát visszaforgattuk, folyamatosan fejlesztettünk. Nem éltünk a hitel lehetőségével. Egyedül most erre az új raktárcsarnokra vettünk fel hosszúlejáratú hitelt a Jászfényszaru és Vidéke Takarékszövetkezettől. Ott ismernek, végtelenül emberiek, segítőkészek, mondhatom azt is, hogy családi bankunk. Támogatást egyébként semmilyen forrásból nem kaptunk. Az a gond a vetőmaggal, hogy ez nagyon speciális termék, nincs benne a támogatandók körében. Másrészt azáltal, hogy mi kereskedünk is, és nem csak termelünk, átkerültünk a kereskedő kategóriába, tehát mezőgazdasági támogatástól elzárnak, más támogatási forrásokból pedig azért vagyunk kizárva, mert mezőgazdasági tevékenységet folytatunk. Ettől függetlenül, azt hiszem, mint munkaadók, munkahelyteremtők is jelentősek vagyunk. Hét állandó dolgozónk van, 30-35 termelővel termeltetünk, s a feldolgozás nagy részét alvállalkozókkal végeztetjük. Egyelőre nem tervezünk jelentős bővítést, illetve annyit fejlesztünk, amit mi saját erőből fel tudunk vállalni.

Rövidesen eljön az idő, amikor a boltokban rendszeresen választhatunk a hagyományos, illetve a megnövelt omega-3 és omega-6 zsírsav tartalmú tejek, vajak között. A tojás esetében – lévén már kapható nagyobb mértékben omega-3-at tartalmazó tojás – a választék fog bővülni újabb márkákkal, de találkozhatunk majd ilyen tojáslével és tojásporral is. Az agrár innováció egyik jól kivehető útja a természetes alapú, az emberi szervezet számára szükséges tápanyagokat gazdagon tartalmazó élelmiszerek előállítása. Ebben jár élen a komáromi Solum Zrt.

Amióta a tudományos kutatás feltárta, hogy a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának megakadályozásában nagy szerepük van a telítetlen zsírsavaknak, érthető törekvés, hogy az emberi szervezet minél több formában jusson hozzá e zsírsavakhoz. Ezek a vegyületek természetes formában főként a mélytengeri halakban találhatók. Mivel hazánkban a tengeri hal fogyasztása elenyésző, az élelmiszertermelők egyik nagy kihívása, hogy milyen formában jelenítsék meg a telítetlen zsírsavakat az emberi táplálkozásban. Az egyik út, amit például az USA-ban követnek az, hogy az élelmiszerfeldolgozók, a gyártási folyamat során egyszerűen bekeverik az élelmiszerbe az omega-3 és az omega-6 sírsavakat. A legjobb viszont az lenne, ha a zsírsavak nem mesterségesen kerülnének az élelmiszerbe, hanem az étel természetes alkotóelemei lennének. Több ilyen irányú kísérlet is folyik, amelyek közül az egyik leginkább figyelemre méltó az a projekt, amelyben a Solum Zrt. is részt vesz. Így beszélt erről dr. Vida Sándor vezérigazgató.

– Társaságunk mindig nagy figyelmet fordított a kutatás-fejlesztésre, mert azt valljuk, hogy az innováció alapvető fontosságú a versenyképesség szempontjából. Csak akkor őrizhetjük meg, vagy javíthatjuk pozícióinkat a piacon, ha folyamatosan megújulunk, illetve megújítjuk termékeinket. E célból, a Solum Zrt. most egy több mint 1,3 milliárd forintos értékű fejlesztési programcsomagban vállalt szerepet.

– Milyen projekteket valósítanak meg?

– Az elmúlt évben csatlakoztunk a Pharmagora Életminőség Klaszterhez, amelynek tagjaként egy közös innovációs projektben veszünk részt. Mint a nevéből is kitűnik, az emberi életminőség javítása céljából működik együtt a klaszter 24 tagja: profitérdekelt és non profit társaságok, egyetem, kutatóintézet, kórház stb. A mi cégünk feladata olyan élelmiszer előállítási technológiák kidolgozása, illetve gyakorlati kísérletek lefolytatása, amelyek eredményeként az eddiginél egészségesebb élelmiszerek kerülhetnek az emberek asztalára. A Gazdaságfejlesztési Operatív Program támogatására támaszkodó klaszterbeli projektünk a gyógyhatású funkcionális élelmiszerek félüzemi és üzemi fejlesztését célozza meg. Olyan állattartási, takarmányozási technológiákat kísérletezünk ki, amelyek eredményeként a tejben növekszik az omega-3 és az omega-6 zsírsav arány.

Bizonyára sokan hallottak arról, hogy például Ausztriában vásárolható olyan tej, amely az alpesi legelőkön tartott tehenektől származik, s abban magasabb a telítetlen zsírsav aránya. A tej tulajdonságai, illetve összetétele alapvetően függnek a takarmányozástól. A klaszterben az ezzel kapcsolatos laboratóriumi kísérleteket már lefolytatták. Jelenleg is zajlanak a Mosonmagyaróvári Egyetemen az állatkísérletek, nekünk pedig a gyakorlatba kell átültetni a kutatási eredményeket, illetve ki kell dolgoznunk a megfelelő takarmányozási technológiát. Az üzemi kísérleteink egyértelműen bizonyítják, hogy a természetes tartás, illetve a legeltetett fű összetétele döntően befolyásolja a tej zsírösszetételét. A múlt év júliusában kezdődött kutatás 2012-ben fejeződik be. Jelenleg 70 tehenet takarmányozunk újszerű módon, s a mérések tanúsága szerint a kísérleti csoporttól fejt tej telítetlen zsírsav tartalma kétszerese, háromszorosa a hagyományosan tartott kontroll csoport tejének.

– Várhatóan találkozunk majd ezzel a tejjel a boltokban is?

– Noha a fejlesztési csomag az új minőségű tej termelésének kifejlesztését célozza, de annak gyakorlati hasznát is természetesen látni fogjuk. A most épülő üzemünkben a tervek szerint már ilyen tejet is feldolgozunk. A boltokban tehát kapható lesz az újfajta tej, vaj és egyéb tejtermék. A kutatás eredménye ugyanúgy a fogyasztók asztalára kerül majd, mint a másik, ugyancsak a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében támogatott, „A preventív hatású életminőség javító funkcionális élelmiszercsalád nagyüzemi fejlesztése” címet viselő programunk termékei is. Az utóbbi keretében ugyancsak a takarmányozás átszabása révén igyekszünk megoldani a tyúktojás omega-3 tartalmának növelését. Az említett klaszter keretében – egy másik agrárüzemmel és egy laboratóriummal együttműködve – folynak azok a kísérletek, amelyek remélt eredménye a telítetlen zsírsavakat magas arányban tartalmazó tojáslé és tojáspor lesznek.

Amint az előzőekből kiderült, a Solum Zrt. az egészséges táplálkozással kapcsolatos kutatások élvonalában tevékenykedik. Ám az elsősorban burgonyatermesztéséről ismert társaság, fő profiljában is igyekszik lépést tartani a világgal.

– Az NKTH Jedlik Ányos Program keretében a keszthelyi kutató központtal közös projektünk a burgonya termesztéstechnológiájának tökéletesítésével és márkavédjegyének kifejlesztésével foglalkozik – mondja dr. Vida Sándor. – A termelési technológia mellett a tárolás fejlesztésével szeretnénk még értékesebb burgonyát forgalomba hozni Természetes, hogy az ilyen termékhez megkülönböztető márkajegy társul, s teljes körűvé kell tenni a felhasználók tájékoztatását is. Ugyanebben a programban végezzük annak kutatását, hogy a kukoricából készülő biodiesel előállításának úgynevezett G fázisában keletkező melléktermék (glicerin) miként hasznosítható a takarmányozásban. Kutatásaink és az arra épülő fejlesztés révén immár 90-95 százalékos tisztaságú glicerint tudunk kinyerni, amely kiválóan alkalmazható a takarmányozásban. Egy másik kutatási témánk, a mastitis betegség elleni komplex védekezés kidolgozása. A tejelő szarvasmarha állományokban ugyanis sokszor gondot okoz a tőgygyulladás megjelenése, amelyet alkalomszerűen kezelnek. Mi a betegség elleni védekezés olyan komplex rendszerét dolgozzuk ki, amellyel korai stádiumban kimutatható, illetve széleskörűen megelőzhető a kór. Így nagymértékben csökkenthető a betegség előfordulása, s következésképpen jelentősen mérsékelni lehet a termeléskiesést.

A Solum Zrt. példáját áttekintve kitűnik, hogy ma már nem elegendő a kor színvonalán termelni, hanem egy lépéssel a saját korunk előtt kell járni. Ehhez gondolatokra, alapos elemzésre és nem utolsó sorban összefogásra, s persze az innovációs pályázatok nyújtotta lehetőségek kihasználására van szükség.

Külön kis világba érkezünk, ha a Szekszárd belvárosában kanyargó kis utcán befordulunk a Mészáros Borház kapuján. Hosszában hagyományos parasztház, szemben mediterrán villára emlékeztető épület, az alatta kanyargó pincerendszerben telt boroshordók hosszú sora őrzi a Pannon-táj tüzes melegét, érlelő csendjét. Mind e mögött egy évszázados családi hagyomány, és egy ízig-vérig mai vállalkozás rejtőzik. Erről beszélt Mészáros Pál a borház tulajdonosa.

– Nálunk hagyomány, hogy amiként a lányok stafírungot, úgy a fiúk egy darab szőlőt kapnak. Így hagyományozódott évszázadokon és generációkon át a szőlőtermesztés, a borkészítés tudománya. Így kaptam én is egy hatszáz négyszögöles szőlőt – beszél a kezdetekről Mészáros Pál. – Kadarka volt, hagyományos kadarka. A nagyapám azt szerette volna, ha kertész leszek, de én agrártudományi egyetemet végeztem. Mint az ilyen tanodákban szokás, a fejünkbe verték azt, hogy mindent számolni kell. Így aztán azt is számoltam, hogy mennyi jövedelmet hoz egy óra munkám a szőlőben. Hat forint órabér jött ki, amihez azt kell tudni, hogy abban az időben egy szakmunkás 12-14 forintot keresett. Ez nem volt gazdaságos tevékenységnek nevezhető.

A változást, a korszerű szőlőültetvények elterjedése hozta Mészáros Pál életében. Amikor 1970-ben a helyi téeszbe került, ott már modern gépi művelés folyt, már majdnem minden téesz-dolgozó átállította a szőlejét erre a művelési módra.

– Az első saját telepítésem, 1974-ben már nekem is 3×1,20 méteres kordonos ültetvény volt. S akkor már mást mutattak a számok, amit bizonyít az is, hogy a harmadik évben, amikor termőre fordult az ültetvény, minden költségem visszajött. Ezt követően 1984-ben volt lehetőség szőlőt telepíteni, természetesen éltem az alkalommal. A rendszerváltáskor egy kicsit nehéz helyzetben volt a szőlészet-borászat. Többen megijedtek, nem mertek szőlőt vásárolni a kárpótlási jegyeikből, én viszont a pillanatnyi helyzettől függetlenül bíztam a szőlőben, tíz hektárt vásároltam. A termésből – amennyit sikerült – a saját családi pincében feldolgoztunk, a többit pedig eladtuk. Ekkor már gépesíteni kellett a szőlőművelést. Nagyüzemi gépeket vásároltam. Korábban a téesz permetezett és végezte a talajmunkát. A következő nagy változást 1995 hozta, amikor telephely létesítésére lehetett pályázni. Akkor a város szélén vettünk két telephelynek való területet, ahova szőlőfeldolgozót és géptárolót építettünk. Próbáltunk most már üzemi méretben gondolkodni, hiszen egyre több bort készítettünk, fel tudtuk dolgozni a saját szőlőnket, s a bort folyó borként el is tudtuk adni, mert akkor megint jött egy kis konjunktúra. Igény volt a borra. Kerestek olyan fajtákat is, amivel mi nem rendelkeztünk. Ezt a konjunktúrát és az igényt kihasználandó, sikerült egy tízhektáros területet megvásárolni, Ráadásul olyan helyen, ahol körben maszek szőlők voltak, azok szőlei, akik korábban nem mentek be a téeszbe, s most már kiöregedtek, meghaltak, s az utódok meg akartak a szőlőtől szabadulni. Így viszonylag olcsón hozzájutottam a területhez, még 20 hektárt vásároltam, azt is betelepítettük, így lett összesen 40 hektár.

Ahol beszélgetünk, a tulajdonképpeni borház, egy felújított régi parasztház, amely központként, üzletként is szolgál, s itt található az a pincerendszer, amelyben a boros hordók sorakoznak. Ennek az ingatlannak is szokatlan története van.

– Korábban is hallottam, hogy van itt a városközpontban egy romos pince, de nem jártam erre. 2000-ben, amikor megláttam, egyszerűen rabul ejtett a látványa. No, nem a közvetlen látványa, mert egy romos házat lehetett látni, meg egy elhanyagolt pincét, ahol autókat javítottak, hanem amit elképzeltem erre a helyre. Kérdeztem a tulajdonost, hogy nem adja-e el, meglepetésemre azt felelte, hogy már négy éve hirdeti, de amikor az érdeklődők meglátták, mind elijedt tőle. Így aztán gyorsan megegyeztünk, s mint családi házat vásároltam meg. Az biztos, hogy ezzel csak gondja lett volna annak, aki nem lát benne fantáziát. Szerencsére akkor hirdették meg a területfejlesztési pályázatot, azon pályáztam meg a borházépítését, illetve a feldolgozó kapacitás bővítését. Később a Széchenyi program keretében feldolgozó gépeket vásároltunk, úgy, hogy 2005-re megdupláztuk az addigi feldolgozó kapacitást.

A gyorsan megindult fejlődésről a következőket mondta vendéglátónk.

– Egyrészt növeltük a területet. 2008-ban 40 hektár öregszőlőt ki kellet vágni, s újra telepítettünk, amivel sikerült a területet megduplázni. A feldolgozást is a duplájára növeltük, s – mivel korábban nem volt – egy saját palackozót is létesítettünk. Támogatást az Új Magyarország Vidékfejlesztési Pályázat keretében nyertük el. A hitelt megosztva kaptuk a bankoktól, mert amikor megnyertük a pályázatot, éppen beütött a válság. Azelőtt minden bank jött, hogy hitelt helyezne ki, most viszont senki nem akarta vállalni a finanszírozást. Szerencsék volt a bonyhádi Völgység Takarékszövetkezettel, amely mellénk állt, viszont kis hitelintézet lévén egyedül nem tudta vállalni az egészet, a másik részt a Volksbank hitelezte meg. A két hitelező és a fedezet egy részét készfizető kezesség formájában biztosító Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány hozta össze a szükséges finanszírozást. Ez sokat lendített a vállalkozáson.

Végül is szerencsés embernek mondható Mészáros Pál. Erről megvan a maga véleménye.

– Sok kockázatos vállalkozás volt. Szerencsére minden sikerült. Hogy aztán ez szerencse-e, döntsék el mások. Egy biztos: én bíztam a szőlőben, s megláttam olyan dolgokat, amit mások akkor nem. Olyan szőlőket vettem meg, amelyek nem kellettek senkinek. Amikor az új szőlőmet telepítettem harmadévre cseréltük a lakást, s ugyanannyi pénzünk megmaradt a szőlőből. Ez az ingatlan, amelyből a borházat építettem sem kellett senkinek, olyan állapotban volt, hogy a feleségem nem mert bejönni, mert leszakadt a tetőszerkezet. 1984-ben a józan számítások szerint nem lett volna szabad szőlőt telepíteni, én megtettem. Bíztam a szőlőben. Amikor jött a rendszerváltás pontosan tudtam, hogy milyen nagy érték a szőlő. Ha már jól működött kicsiben, akkor nagyobban is hasonlóan kell működnie – gondoltam. Hál’ isten bejött. Ahhoz, hogy jól működjön, persze kell szerencse is, meg sok-sok munka, ami nélkül nincs szerencse sem. Ami még hitet adott és ad ma is, hogy sokszor jön ide szőlővel foglalkozó külföldi ember, nagyon ízlenek a boraink, s vásárolna 200 hektár területet, az egészet gépesítené, csak arra kér, hogy irányítsam a termelést. Ha mások észreveszik, hogy ilyen értékes ez a szekszárdi borvidék, akkor nekünk sem szabad elhagyni. Szerencsére működik a vállalkozásunk, s mindig előrébb tudunk menni.

Melyek a fő termékeik – kérdeztük a vállalkozót.

– A hagyományos vörös borok. Mi a kadarkába fektetünk. Két kadarka klónunk van bejelentve a Fajtaminősítő Intézetnél. Olyan ez, mint a sport, nem elsősorban a pénzkereset a cél, hanem élvezzük a teljesítményt, s az eredményt. Ha csupán azt nézném, hogy mennyi pénzt lehet kivenni a szőlőből, akkor nem így gazdálkodnánk.

Természetesen az eredmény a piacon mutatkozik meg. Erről is beszélt a borház tulajdonosa.

– Minden bort el tudunk adni, ezért felvásároljuk a más termését is. Nehéz volt a piacot felépíteni. Nehezebb a piacot megszerezni, megtartani, mint termelni. Vallom, hogy jó minőséggel és viszonylag kedvező árral a mostani helyzetben is piacon lehet maradni. A mi boraink a legjobb ár-érték arányt képviselik. Ha a vásárló egyszer leveszi a polcról, s megkóstolja, akkor biztos, hogy újra keresi, s meg tudja fizetni. A nagy áruházláncok polcain éppúgy megtalálhatók a boraink, mit a kis speciális szaküzletekben. A termelés 15-20 százaléka exportra megy, az USA-ba, Lengyelországa, Németországba, s újabban Kínába.

A vendégház ízlésesen kialakított rendezvénytermében beszélgetünk. Amint kiderült, nem mellékesek ezek az asztalok, székek sem.

– Fontosnak tartom a vendéglátást, ezért alakítottuk ki ezt a száz fő befogadására alkalmas helyiséget a borházban. Egyrészt reklám. Mondhatom, hogy ez a legjobb reklám. Ha vásárol a vendég egy-két üveg bor, akkor a barátokkal megkóstoltatja, ízlik, legközelebb keresik a boltokban. Másrészt amennyire lehet, érdemes egy kézben tartani a teljes vertikumot. Közhely, hogy a legkevesebb hasznot az alapanyag termelő realizálja, többet kap a feldolgozó, legtöbbet a kereskedő. Ezért kell a közvetlen értékesítés is. Céges rendezvények, baráti társaságok, kóstoltatás, melegkonyha. Ez persze igénybe veszi az egész családot: a fiam foglalkozik a termeléssel, a lányom a marketinggel, a vőm – több nyelvet beszél – a külföldi partnerekkel, a feleségem pedig a vendéglátást irányítja.

Minden borász tevékenységének elismerése a különböző versenyeken nyert díjak. Büszkék a boraikra, hiszen a saját gyermekeik. Szekszárdon 1999-ben hirdették meg a Város Bora pályázatot, ami bizony nagy megmérettetés egy borvidék központjában, s nagy elismerés ezt a címet elnyerni. Az első alkalommal a Mészáros Borház 2007-es évjáratú Bodzási kék frankos bora nyerte el ezt a rangot, 2010-ben a Bikavér válogatás lett a győztes. Sok érem jelzi a kitartó munka eredményét, hiszen kaptak aranyérmet a borok a Pannon Bor Mustrán, a VinAgora országos versenyen, a Bordeaux-ban rendezett versenyen is.

– Minden évben vannak aranyérmes boraink – mondja Mészáros Pál. – s megjelenítjük az érmet a palackon is.

Ezt már mi tesszük hozzá: jelzik ezek az érmek, hogy az évszázados szülői hagyomány és az egykor hatszáz négyszögöles szülői „stafírung” jó irányba indította a fiút.

Hatalmas magyar sikerrel kezdődött a 2011. évi Bocuse d’Or verseny Lyonban – adta hírül a szaksajtó. A hír értékéhez azt kell tudni, hogy ez a rendezvény a világ legrangosabb gasztro-versenye, ahol a békés megyei Vésztőn termelt magyar kaviár hét legrangosabb társa elől vitte el a pálmát. Joel Robuchon, a múlt évi szakácsverseny győztese, a világ legtöbb (26) Michelin csillagát birtokló séfje is első helyre tette a magyar terméket. A siker folyamatos, a világ több országába keresik a Silver Fish Kft termékét. Dr. Számfira György tokhaltenyésztőt kérdeztük a kaviártermelő és egyéb vállalkozásairól.

Se tengerünk, se nagy folyóink, ahol tokhalak élnének, s úgy látszik, mégis kaviártermelő nagyhatalom leszünk. Hogyan lehetséges ez? – kérdeztük a vállalkozót.

– Ötven hektár intenzív gyümölcsöst telepítettem, s vásároltam hozzá egy vésztői telephelyet, ahol, mint kiderült 630 méterről feltörő, melegvizet szállító kút található. Ezt szerettem volna valamilyen értelmes célra hasznosítani. Akkor határoztam el egy halnevelő telep építését. Ma itt áll az intenzív halnevelő, recirkulációs rendszerrel, ahol – mint a neve is jelzi – a víz állandó körforgásban van, biológiai tisztítás és oxigéndúsítás után kerül a halakhoz. Ez egy kimondottan környezetbarát, víztakarékos technológia, napi 4-5 köbméternél nem igényel több vizet. Itt kezdtem a tokhaltenyésztést. Az intenzív tenyésztésnek az a lényege, hogy míg a tokhalak a szabad vizekben 15-20 év alatt érik el az ivarérettséget, vagyis ilyen hosszú tartás után lehet kaviárt nyerni, addig a mi rendszerünkben – lévén az évi hőösszeg jóval magasabb, mint a szabad vizekben – a tenyésztési idő 4-6 évre rövidül. Tehát sokkal rövidebb idő alatt jutunk kaviárhoz.

– A beruházást 2002-ben kezdtem, s tavaly készítettünk először kaviárt. Ez kilenc év, mert sajnos egy 2006-ban történt káresemény meghosszabbította a tenyészidőt. Egyelőre a gyoma-endrődi szövetkezeti halfeldolgozóban, bérmunkában készítjük a kaviárt, illetve ott dolgozzuk fel a halat is, de nemrégiben adtunk be egy pályázatot halfeldolgozó üzem létesítésére, amit a vésztői telephelyen építünk meg. Tavasszal kezdjük a munkálatokat.

Már csak azért is szükség van a feldolgozóra, mert a világsiker adta lehetőségeket csak akkor lehet kihasználni, ha ki tudják elégíteni az igényeket. Mekkora termékükre a piaci igény? – kérdeztük a vállalkozót.

– Óriási feltűnést keltet a világkiállításon aratott sikerünk, ahol tréfásan szólva „kétszáz Michelin csillag” volt jelen. A szakmai fórumok mellett a sajtó, rádió, tévé is foglalkozott velünk. Nagy az érdeklődés Japánból, Kínából, Olaszországból, Franciaországból. Számomra egyetlen zavaró tényező mutatkozik, mégpedig az, hogy a hazai forgalmazó cég, amely csupán a címkét ragasztja az árura, egyre inkább a saját termékeként tünteti fel az általunk termelt kaviárt.

– Hol helyezkedik el a világ kaviártermelésében a magyar kaviár – kérdeztük dr. Számfira Györgytől.

– A korábbi nagy szabadvízi kaviártermelők elvesztették, vagy elvesztik pozíciójukat. Például az általunk tenyésztett szibériai tokhalat védetté nyilvánították, többek között azért, mert természetes élőhelyén, a Volga deltájában, a határtalan nyereségvágy következtében szinte lerabolták a vizeket. A mesterséges telepeken, például Franciaországban, Olaszországban, földmedrű medencékben tenyésztik a tokhalat, s mivel iszaptúró, a hal lehúzódik az iszapba, s ezért a kaviáron érződik némi iszapos mellékíz. A mi telepünkön szilárd alapú medencékben élnek a halak, így az ikrának nincs mellékíze, talán ezért is került az első helyre. Természetesen megfelelő hőmérsékletű és minőségű víz kell hozzá. A tervezett éves termelésünk 3,5-4 tonna. Ez nagyon-nagy mennyiségnek számít. Uruguay egész évi termelése 3 tonna, a franciák 10 tonnát termelnek, Spanyolország 3 tonnát állít elő. Most kaptunk egy angol befektető társaságtól ajánlatot, szeretnének velünk közösen egy 10-15 ezer köbméteres kaviártermelő telepet építeni, ami 25-30 tonna kaviárt jelentene évente. Ha ez a beruházás megvalósulna, akkor a kaviártermelés központja áttevődne Magyarországra. Más befektetők is jelentkeztek, de én azt szeretném, ha a fejlesztést magyar tőkével tudnánk megoldani. Ebben számítunk a pályázatokra, mint ahogy a korábbi beruházást is két ütemben az AVOP, illetve az EMVA pályázaton nyert támogatással oldottuk meg. A Magyar Fejlesztési Banktól kaptunk beruházási hitelt, amelyet az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány garantált. Meg kell említeni, hogy forgóeszköz hitelekkel a Szarvas és Vidéke Takarékszövetkezet is sokat segített. Ezek nélkül nem tudtuk volna a fejlesztéseket megoldani, hiszen 800 millió forintos beruházásról van szó. Kezdetben önerőből próbáltam megvalósítani a beruházást, egy kis 350 köbméteres nevelőt terveztem, aztán látnom kellett, hogy ez támogatás nélkül nem megy. Ezután épült a mostani 2500 köbméteres objektum. Terveink szerint tovább bővítjük a telepet, legalább kétszeresére, hatezer köbméterre növelnénk a kapacitást.

Dr. Számfira György magánvállalkozóként jelentős sertéstenyészettel is bír. Megkértük ennek bemutatására is.

– A békéscsabai sertéstelep eredetileg négyszáz kocás telep volt. Pályáztunk a korszerűsítésére, s nyertünk is. Így most 1500 kocásra szándékozunk fejleszteni. Korábban itt hízlalás is volt, de most már csak malacnevelés folyik. A beruházás kb. 70 százalékát megvalósítottuk. A legkorszerűbb technológiát alkalmazzuk. A trágyakezelés a legmagasabb fokú környezetvédelmi előírásoknak is megfelel, annyira, hogy a hígtrágyának a szaga sem érződik. Szándékaink szerint az itt felnevelt malacokat a nagybánhegyesi Európa Holding Kft nevű vállalkozásunk telepén szeretnénk hizlalni. Ez korábban egy nyolcezer férőhelyes termelőszövetkezeti sertéstelep volt, ami évekig üresen állt. Megvásároltuk az épületeket, felújítottuk és szintén pályázati támogatással abszolút korszerű technológiát raktunk bele.

Minden téren teljes vertikumot szeretnénk kiépíteni. A halfeldolgozó üzemmel a kaviártermelésben ez a célunk megvalósul. A sertés esetében a vertikum két „vége” hiányzik. Egyik a takarmánytermő szántóföld, a másik a húsüzem. Jó lenne, ha tudnánk vásárolni földeket, egyrészt a trágyakihelyezés, másrészt a takarmánytermés biztonsága miatt. Korábban különböző kisebb vágóhidaknak adtuk el a sertést, de mi magunk is fel tudnánk dolgozni. Gondoljunk csak a nagyhírű csabai kolbászra és egyéb termékekre, miért ne készíthetnénk itt Békéscsabán, saját alapanyagból, helyi üzemben? Tervezzük, hogy a közeljövőben egy szárazáru üzemet létesítsünk. Szükség van erre nem csak azért, hogy a hozzáadott érték növekedjen, hanem azért is, hogy a piacon versenyben maradjuk például a holland, vagy a lengyel sertéstartókkal, akik nagyobb támogatásban részesülnek, mint mi, illetve nem rakódnak a termelésre olyan terhek, mint nálunk. Állítom, hogy mi olcsóbban állítjuk elő a sertéshúst, mint ők, de csak úgy tudok versenyben maradni, ha a készáruig végigviszem a termelést.

– Jellemző a helyzetre, hogy a nagybánhegyesi telep betelepítéséhez megvannak a malacok, de likviditási gondok miatt nem tudjuk az állatokat a telepen elhelyezni, ezért értékesítjük most a malacokat. Remélem, hogy közeljövőben megoldódik ez a helyzet. A három céget összevonom egy társaságba, s akkor a közös nyereségből könnyebben megoldhatók a likviditási gondjaink, biztosabb fejlesztési pályára léphetünk.

Végül egy személyes kérdés. Dr. Számfira György neves ügyvéd volt Békéscsabán. Miért hagyta el a pályáját, s lett mezőgazdasági vállalkozó? Nagyon érdekes a válasz. A bíróságokon szinte minden ügy szomorú, az egyik félnek mindig kellemetlen. Aki beleéli magát, azonosul az ügyekkel, az árnyékos oldallal is folyton találkozik. Ezen akart változtatni. Úgy látszik, hogy kemény munkával sikerült a naposabb oldalra kerülni.