A Bizottság a 2019. január 21-én elfogadta a mezőgazdasági ágazatban nyújtott – úgynevezett csekély összegű (de minimis) – állami támogatásokról szóló felülvizsgált szabályokat, amelyekkel megnöveli a nemzeti hatóságok által a mezőgazdasági termelők támogatására a Bizottság előzetes jóváhagyása nélkül felhasználható maximális összeget.
Ez a határozat lehetővé fogja tenni az uniós országok számára, hogy a piac torzítása nélkül növeljék a mezőgazdasági termelők támogatását, miközben csökkenti a nemzeti hatóságok adminisztratív terheit.
Phil Hogan, a mezőgazdaságért és a vidékfejlesztésért felelős biztos kijelentette: „A mezőgazdasági szektor számára nyújtható állami támogatás új szabályainak bevezetésére irányuló bizottsági javaslat tükrözi, hogy milyen fontos ez a támogatási forma válság idején. A gazdaságoknak nyújtható támogatás maximális összegének növelése nagyobb rugalmasságot biztosít a nemzeti hatóságoknak, akik gyorsabban és hatékonyabban tudnak majd támogatást nyújtani a kiszolgáltatott helyzetben lévő mezőgazdasági termelőknek. Bizonyos esetekben az egyes mezőgazdasági termelőknek nyújtható állami támogatás összege 66%-kal növekszik. Ezek az új szabályok a jövőben is a – tagállamok által továbbra is alkalmazható – bejelentett állami támogatásokra vonatkozó szokásos szabályok mellett lesznek alkalmazhatóak.”
A támogatás maximális összege az egyes gazdaságoknak három év alatt nyújtható 15 000 euróról 20 000 euróra emelkedik. Az esetleges versenytorzulás elkerülése érdekében minden egyes uniós ország számára meg lett határozva egy maximális nemzeti összeg, amelyet az ország nem léphet túl. Az egyes nemzeti felső összeghatárokat a szóban forgó hároméves időszakra vonatkozóan az ország éves mezőgazdasági termelésének 1,25%-ában határozzák meg (a jelenlegi szabályok szerint ez az összeg 1% volt). Ez a nemzeti felső összeghatár 25%-os növelését jelenti.
Ha egy ország a teljes nemzeti támogatási keretének legfeljebb 50%-át költi el egy adott mezőgazdasági ágazatban, tovább növelheti a csekély összegű támogatást gazdaságonként 25 000 euróra, a nemzeti maximumot pedig az éves termelés 1,5%-ra. Ez a mezőgazdasági termelőnkénti felső határ 66%-os növelésének, valamint a nemzeti felső összeghatár 50%-os növelésének felel meg.
Azon országok esetében, amelyek e legmagasabb felső határ mellett döntenek, az új szabályok értelmében nemzeti szinten kötelező központi nyilvántartást kell létrehozni. Ez lehetővé fogja tenni a nyújtott támogatások nyilvántartását annak érdekében, hogy egyszerűbbé és hatékonyabbá váljon az úgynevezett csekély összegű támogatás nyújtása és nyomon követése. Több tagállam jelenleg is vezet ilyen nyilvántartást, ami lehetővé teszi számukra, hogy azonnal alkalmazzák a magasabb felső határokat.
A megemelt felső határok március 14-én lépnek hatályba, és visszamenőlegesen alkalmazhatók az összes feltételt teljesítő támogatásokra.
Forrás: Európai Bizottság – Sajtóközlemény 2019.02.22.